Bevezető helyett
Indításnak, ráhangolódásnak
álljon itt egy összeállítás!
Az idézet Klaus Thomas: Sexualerziehung (Stuttgart, 1969) című könyvéből
való.
A szerelem (szeretet) kellékei
A SZERELEM ÖNZETLEN
A másikat akarja boldoggá tenni, nem pedig a saját boldogságát-kielégülését
keresi. Szerelem önzetlenség nélkül kihasználás.
A SZERELEM ÖRÖM
A szenvedés is hozzátartozik ugyan az igazi szerelemhez, de mély öröm
nélkül a szerelem felületes élvezetvágy marad.
A SZERELEM "IGEN"-T MOND A MÁSIKRA
Elfogadja őt olyannak, amilyen. Az lapvető elutasítás vagy a kritika kizárja
a szerelmet. Nem akarja megváltoztatni, "megnevelni" a másikat. A nő alkalmazkodik
a férfihoz, a férfi "beáll" az asszonyra és ő marad az irányító.
A szerelem a másik elismerése nélkül zsarnokság.
A SZERELEM SZABADSÁGBÓL SZÜLETIK - ÖNKÉNTES
A kényszer, a parancs, a tilalom megöli.
A SZERELEM HARMÓNIA
Nem nyúlós egyformaság unalma, hanem a szólamok csengő akkordja.
A SZERELEMBEN VAN SZÉPSÉG
Befolyásolja - különösen a nőnél - a hormonháztartást. Az arc ragyog,
a bőr lágyabbá, finomabbá válik, a kebel formásan feszes lesz. Persze
a külsőséges szépségkultusz hiúvá tesz és elrontja a szerelmet.
A SZERELEM SZERETETREMÉLTÓ, KEDVES
E nélkül az érvényesülési vágy kerekedik felül.
A SZERELEMHEZ HOZZÁTARTOZIK A FELELŐSSÉG
Aki érzéseinek, szavainak, magatartásának valószínű vagy lehetséges következményeit
nem látja - vagy nem akarja látni -, aki nem vállalja vagy nem képes vállalni
ezeket a következményeket (=éretlenség) azt nem a szerelem, hanem a kéjvágy
vezeti.
A SZERELEM TUD VÁRNI
Akit elragad a kíváncsiság és a türelmetlenség - a normális kibontakozást
nem tudja elviselni - vágyai rohanó viharaival elrontja a meghittség igényét.
A házasságra való felkészülés fegyelmet és belső örömet követel.
A SZERELEMBEN VAN TISZTELET
Aki tudománnyal és technikával partnerét vágyai tárgyává alázza és nem
éli át a kölcsönös vonzalom csodáját hálás lélekkel, az a szerelmet ösztön-kielégítéssé
nyomorítja.
A SZERELEM FIGYELMES
Aki nem törődik szerelmes társa legbensőbb érzéseivel, és nem gyakorolja
a józan okosságnál többet jelentő lovagi figyelmességet, az szétrombolja
a bizalmat, ami a kapcsolat tartósságát biztosítaná.
A SZERELEM BECSÜLETES, LELKIISMERETES
Maradéktalanul odaadó két emberre van szükség.
Aki "adagolja" a szívét - hogy a lelkiismeretét lecsöndesítse vagy elaltassa
-, magát és szerelmesét fosztja meg az örömtől.
A SZERELEM NEM FÉR ÖSSZE A FÉLELEMMEL
Aki bujkál, mert fél a fölfedezéstől, a gyermekvállalástól, a bizalmával
való visszaéléstől vagy a saját kudarcától - az nem képes igazi szerelemre.
"A szeretetben nincs félelem, mert a félelem az büntetés." (vö.:
1Ján 4,18).
A SZERELEM NEM LEHET VISZONZÁS NÉLKÜL
Nem lehet úgy négykezest játszani, ha a partner ölbe tett kézzel ül a
zongoránál.
...és még lehetne a "kellékeket"
tovább sorolni...
 
Miért éppen
Spielhózni?
Tisztaszemű, derűs arcú fiatalok
ültek az ágyon meg a padlón. Csak így fértek el abban a szobában, ahol
a szerelemről, együttjárásról, házasságról szóló előadásokat hallgatni
gyűltek össze a Regnum Marianum közösség fiataljai 1972-ben.
Ezt
a közösséget az 1800-as évek végén, középiskolai hitoktató papok alapították
a magyar ifjúság katolikus szellemben történő nevelésére. Azóta folyamatosan
tevékenykedik.
Az évszám lényeges. Az "átkosban" az államhatalom enyhén ideges volt attól,
hogy papok, civilek az ifjúság egy részét katolikus hitben, annak valláserkölcsi
értékrendje szerint nevelik. Egy idő után annyira dühösek lettek, hogy
háromszor: 1960-ban, 1965-ben és 1970-ben letartóztattak papokat, civileket,
és az akkoriban "szokásos" eljárás és forgatókönyv szerint (lásd a Tanú
című filmet) koncepciós pereket folytattak le ellenük.
1975-ben
már nagyon készültünk a következő letartóztatási hullámra, hiszen szépen,
szabályosan, 5 évenként következtek. De akkor már valahogy elmaradt...
Bizony, évekig ültek papjaink
börtönben. Azt meg mindenki tudta, hogy figyelnek bennünket, telefonjainkat
lehallgatják. Tilos volt naptárba neveket, időpontokat egyértelműen feljegyezni.
Meg kellett jegyezni a dolgokat, vagy igen ügyesen kódolni. Csak aztán
az ember néha elfelejtette, hogy mit is jelent az a kis virágocska március
18-ánál...
Két évvel voltunk tehát mindössze az utolsó per után, kötelező volt a
szigorú titoktartás, hiszen ha valakinek eljárt a szája, nemcsak magát,
hanem az egész közösséget veszélybe sodorhatta.
Az előadások közben hosszabb-rövidebb szüneteket is tartottunk. A hosszabb
pihenők alatt a fiatalok egy Wodehouse- könyvből olvastak fel, egymás
szórakoztatására. Na, ebben a könyvben szerepelt az a mondat, hogy a nagynéni
felvette a spielhózniját. Valami kertésznadrág-félét jelentett.
Évekkel később
megtudtam, hogy Kárpátalján a gyerekek hétköznapi játszónadrágját nevezik
így.
Nagy vihogás követte az elhangzott
mondatot: "Mit vett fel? Spielhóznit?" Hö-hö-hö! Az elnevezés akkor ráragadt
magára az előadássorozatra. Praktikus is volt ugyanis, mert ezt "határesetként"
még telefonba is be lehetett mondani: "Jössz a Spielhóznira?", aztán a
fülelő BM-es találja ki, hogy miről van szó.
Nem lennék
meglepve, ha kiderülne, hogy nagyon is jól tudta...
Ezeken, a börtön árnyékában
tartott összejöveteleken én is tartottam egy előadást - nem túl jelentőset
- "A házasság belülről" címmel. Mint afféle rutinos házasember (már majdnem
egy egész év eltelt esküvőnk óta) apró trükkökről, ötletekről, helyzetekről
beszéltem, amelyek a házasságban előfordulhatnak, és jó, ha előre készülnek
rá a fiatalok.
Telt-múlt az idő, és megkeresett egy regnumi közösség, hogy menjek, és
tartsak nekik Spielhóznit. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy férfi-nő
kapcsolatról, szerelemről, szexualitásról, házasságról kell közösen gondolkodni.
Máig nem tudom, miért pont engem kértek fel. Nem vagyok pszichológus,
sem szexológus, semmi ilyesmi.
Miért tartottam meg ez a kifejezést? Egyrészt azért, mert nem tudtam igazán
jó címet adni az előadásoknak. Férfi-nő kapcsolat? Igen, van róla szó,
sőt leginkább erről szól, de azért ennél többről. Gondolatok az együttjárásról,
szerelemről, szexualitásról, házasságról? Igen, igen, de ez így túl hosszú,
meg még mindig nem csak ezekről van szó.
Maga az előadás is eltér egy kicsit a szokásostól. Mindig lehet kérdezni
közben. Nem számít illetlenségnek, ha valaki beleszól: "Na, ez aztán tényleg
hülyeség, ilyet már ne mondjál!". Vitatkozni nem nagyon szoktunk, mert
engem nem túl könnyű meggyőzni, én meg sohasem azért megyek előadást tartani,
hogy a hallgatóságot meggyőzzem. Ha valaki máshogy gondolja, mint én,
szíve joga. Egyvalamiről akarom csak meggyőzni a hallgatókat, minden egyebet
lehet másként gondolni.
A stílusról
Előadásaimnak nemcsak a gondolatait,
de - az adott korlátok között - a stílusát is megtartom. Máshogy nem is
tudom írni, mint úgy, hogy közben magam elé képzelem a hallgatóságot.
A Spielhóznikon gyakran előfordul, hogy valójában egy-egy értő tekintettel
figyelő fiatalhoz szólok elsősorban. Ezt teszem most a könyvben is: magam
elé képzelem a kíváncsi szempárt, és időnként összekacsintunk.
Ne számítson tehát senki irodalmi igényű szövegre, végképp ne egy komoly
tanulmányra, inkább "csak úgy" elbeszélgetünk a dolgokról. Mivel a Regnum
közösségében általában igen közvetlen, személyes, baráti a stílus, ebből
rám is ragadt valami, nehezen tudnék szabadulni tőle.
Magázós formában sem előadni, sem írni nem tudok. Kérem, ne sértődjék
meg senki, hogy a továbbiakban tegeződöm az olvasóval.
Figyelj! Időnként egy csöppet "szigorú" is leszek. Találkozol majd egy-két
olyan kifejezéssel, megfogalmazással is, amelyet érteni fogsz ugyan, de
lehet, hogy szerinted egy könyvben ilyet mégse lehetne. Bocs'! Vannak
dolgok, amiket egyszer végre fehéren-feketén ki kell mondani, nem lehet
szépen becsomagolni, körülírni, mellébeszélni. Ha lehet, ne botránkozz
(nagyon)! Különben ha mindenáron tiltakozni akarsz, vagy esetleg valamilyen
kérdésed lenne a témával kapcsolatban, csak nyugodtan! Kattints a Levél
a szerzőnek-re.
Az őszinteségről
A legfontosabb "kelléke" az
egészséges, normális párkapcsolatnak az őszinteség. Ha nem vagy őszinte,
igen nagy a valószínűsége annak, hogy nagyon megsérülsz egy kapcsolatban,
vagy óriási sebet fogsz ejteni a társadon.
Ha nem tartod fontosnak az őszinteséget, jobb is, ha most csukod be ezt
a könyvet végleg.
Milyen értelemben tartom szükségesnek az őszinteséget?
Először vegyük azt, hogy milyen értelemben nem! Vannak emberek, aki büszkén
hirdetik, hogy ők nagyon őszinték: "Én aztán őszinte vagyok. Nem titkolom
el a véleményemet. Ami a szívemen, az a számon!" Az ilyen viselkedést
"slag-típusú" hozzáállásnak szoktam nevezni. Jön belőle az igazság, mint
a locsolócsőből a víz. De az ilyenfajta őszinteség sok esetben egyszerűen
csak bunkóság! Az igazságot nem szabad mindig kimondani, meg kell gondolni
ugyanis, hogy akinek a fejéhez vágod az "igazságot", vajon el tudja-e
viselni. Elég erős-e hozzá, hogy az adott pillanatban szembenézzen az
igazsággal? Nem alázod esetleg porig vele? Bizony vannak helyzetek, amikor
az igazságnál fontosabb lehet az irgalom! Soha nem kell hazudni, de az
igazság kimondása helyett néha nem árt csöndben maradni. Az egyik legnagyobb
és legnehezebben megszerezhető szülői erény: "a száj befogásának képessége".
Az őszinteségre abban az értelemben van szükség, hogy el kell tudni fogadni
a tényeket tényeknek. A külső és a belső tényeket egyaránt. Mit mondott?
Azt. Akkor az van! De közben így meg úgy nézett... Lehet, de attól még
az a helyzet, ami. Hiába szeretnél valamit nagyon, attól az még nem áll
fönn. Lehetnek apró jelek, amelyek arra utalnak, hogy reményeid, vágyaid
megvalósulni látszanak, de őszintén szembe kell esetenként nézni azzal,
hogy a tények mást mutatnak. Ha valamitől rettegsz, az attól még nem következett
be. Még az is lehet, hogy be sem fog következni, hiába látsz fenyegető
jeleket! Nagyon biztatlak, hogy ha lelki alkatod lehetővé teszi, kerülj
el egy gyakori hibát: ne vegyél fel előleget a rosszra! Ne legyél most
kiakadva azon, hogy milyen rossz lesz majd! Jaj de borzasztó, hogy esetleg
nem fog sikerülni az érettségim. Szörnyű lesz, ha nem vesznek fel stb.
Majd borulj ki - ha muszáj - akkor, amikor tényleg nem sikerül valami.
De most búsulni, görcsölni, kétségbeesni azon, ami majd lesz... - minek?
A belső tényekkel is meg kell tanulni szembenézni. Az érzésekre gondolok.
Nem vagy felelős azért, amit érzel, az érzések nem tartoznak az erkölcs
kategóriájába. Felelős azért vagy, amit teszel. Nagyon fontos, hogy elfogadd,
mit érzel igazán. Tényleg, mit is szeretnél? Na, ugye. Sokkal lényegesebb
tudni, mit érzünk, mint azzal tisztában lenni, hogy miért. Az érzéseket
nem lehet minden további nélkül ésszel, akarattal irányítani. Ami benned
van, azt el kell tudni fogadni, mert mindenképpen dolgozik benned. Ha
letagadod magadnak az érzéseidet, komoly és kellemetlen meglepetéseket
fogsz okozni magadnak (is).
Férfivá
és nővé VÁLNI kell!
Az idő előrehaladtával bekövetkező
biológiai érés hatására nőies és férfias "formák" alakulnak ki, nő és
férfi azonban nem. Még csak az sem valósul meg pusztán az idő múlása hatására,
hogy a gyerekből felnőtt, ivarérett egyed lesz. Ismerős a kifejezés: "a
felnőtté válás folyamata". Igen, a gyereknek felnőtté VÁLNIA kell. Van
bizony 30-40-50 éves ember is, aka kamaszkor szintjén rekedt meg érzelmileg,
sokszor értelmileg, kulturálisan is. Kóvályog az életben, azt sem tudja,
hogy mit akar. Csak eszement poénjai vannak, képtelen bármit komolyan
venni. Nem vált felnőtté. Pedig a gyerek legfontosabb dolga az, hogy felnőtté
váljon. Nem is akármilyen felnőtté, hanem értelmes, érzelmileg kiegyensúlyozott,
aktív, kreatív - nem utolsó sorban önállóan átgondolt, szabad döntésen
alapuló szilárd hittel rendelkező -, harmonikus egyéniséggé.
Ezen tulajdonságok önneveléssel
való kialakítására kell törekedni mindenkinek, függetlenül attól, hogy
fiúról vagy lányról van-e szó. Az ember "értéke" nem attól függ, hogy
nő-e vagy férfi, hanem attól, hogy mennyire teljes emberségében, és
hogyan él.
Te is erre törekedj, válj "VALAKIVÉ"! Ne olyan ember legyél, akiből
tizenkettő az egy tucat, mehetünk tovább.
Most egy kis kitérőt kell tennem,
de annyira fontosnak tartom az alábbiakat, hogy nincs szívem kihagyni
őket, bár nem tartoznak közvetlenül fő témánkhoz.
Értékes felnőtté kell a gyereknek válnia, és ez az ő dolga! Bár tudom,
sokakban ellenérzést szülhet, mégis úgy gondolom, hogy a gyereknek nem
a tanulás a dolga. Természetesen a harmonikus, érett egyéniség kialakulásához
szükség van a tanulásra, de a gyerek elsődleges dolga az, hogy felnőtté
váljon. És ehhez a tanuláson kívül másra is szüksége van. Bizonyos életkorban
égetően szüksége van "barátokra", akikkel együtt "kell" lenni! Később
arra is szükség lehet, hogy a "gyerek" elkezdje tanulni a másik nemhez
kötődő normális kapcsolatok kialakítását. Ez pedig mind időt vesz igénybe...
Másrészt határozottan belém gyökereződött az a vélemény, hogy a tanulás
a gyerek dolga! Nem pedig a szülőé. A szülő feladata, hogy a hitet, a
megfelelő értékrendet átadja gyerekének, és elsősorban az a dolga, hogy
szeresse a gyerekét. Méghozzá jól szeresse! Sohasem értettem igazán azokat
a szülőket, akik kétségbe estek, ha gyerekük tanulmányai során gyengébb
eredményt ért el. Hiszen nem ők kapják azt a rosszabb jegyet, nem ők nem
jutnak be a magasabb iskolába, hanem a gyerek. Jó, igaz, van esze a kölyöknek,
sokkal jobb eredményeket is elérhetne. Csakhogy a tanuláshoz az ész csak
az egyik kellék. Szükség van hozzá egy alsóbb testrészre is, amelyen ülni
szokás. Ha valaki képtelen megülni a fenekén, annak hiába van akármennyi
esze, a kitűnő átlag elmarad. Ha a gyerek nem akar tanulni, nagyon kétséges,
hogy az állandó noszogatással, tiltásokkal, kényszerítésekkel rá lehet-e
venni a rendszeres munkára. Ellenvetésként meg szokták fogalmazni, hogy
"ha nem kényszerítettem volna, semmi sem lett volna abból a gyerekből".
Biztos? Mint tudjuk, mindenkinek csak egy élete van, nem lehet kísérletet
folytatni, hogy mi lett volna, ha... Lehet, hogy az a gyerek valóban nem
jutott volna be rögtön a megfelelő iskolába, de könnyen lehet, hogy egy-két
éves kitérő után mégiscsak rájött volna, hogy az a normális, ha tanul.
Lehet, hogy több nehézség árán, de önszántából és főleg sokkal több örömmel
érte volna el esetleg ugyanazt.
Ha megkérdeznénk egy szülőt,
hogy mit szeretne jobban a következő két lehetőség közül:
1. A gyereke szerez 2-3 diplomát, jól keres, de kissé ideges fajta.
Második feleségével éppen megvan, de gyerekre még nem gondolnak, viszont
nyaranta "Görögben" szoktak üdülni.
2. A gyereke szereti a szakmáját, amiből így-úgy meg is él, de azért
a nyugdíjfizetés idején néha-néha megkérdezi, hogy anyukáék hogy vannak.
Amúgy derűs, kiegyensúlyozott ember, nagyon szereti a feleségét meg
a 4 gyerekét.
Gondolom, az így elképzelt két lehetőség közül kevesen választanák az
elsőt. Tudom, tudom, számtalan variációt el lehet még képzelni, de ha
egy gyerek (fiatal) állandóan szülői nyomás hatására és alatt végzi
tanulmányait, hajszolja az eredményeket, ritkán lesz valóban kiegyensúlyozott,
egészséges egyéniség.
Sok szülő már egészen kicsi
korban hozzászoktatja a gyerekét, hogy a tanulás a szülő dolga, őt érdekli
igazán. "Megcsináltad a leckéd? Mi van föladva?" És így tovább. Már a
6 éves gyerek megtanulja, hogy ez az egész iskola-dolog az anyukának fontos.
Mit törődjön vele ő, majd szól az anyu...
Megtörtént egyszer, hogy egy
7-8 éves forma fiúcska azzal állított be otthon, hogy kapott egy ötöst.
Elég hamar kiderült persze, hogy nem volt igaz. Az amúgy nem hazudozós
kölköt megkérdezték, hogy miért mondta. "Azért, mert úgy örülsz, Anyu!"
Behazudott egy ötöst, hogy anyuka örüljön...
A párkapcsolathoz egészséges,
érett felnőttekre, férfiakra és nőkre van szükség. Ehhez nagyon sok mindent
meg kell tanulni, és fontos, hogy a gyerek maga érezze, mennyire lényeges
dolog, hogy megfelelően tanuljon meg mindent.
Vannak időszakok, amikor a gyerek fejlődéséhez éppen arra van szükség,
hogy "órákig" heverésszen az ágyán, miközben "bömböl" a CD-lejátszó. Máskor
meg "muszáj" fél napokat csavarogni a barátaival, meg éjszakákat átbeszélgetni
a barátnőjével a lánynak, ahhoz, hogy az életben előforduló esetek közül
legalább a legfontosabbakat - azokat is inkább csak érintőlegesen - meg
tudják tárgyalni. És bizony eljön az az idő, amikor önmaga jobb megértéséhez,
kiteljesedéséhez szükséges egy társ, akivel bizony együtt kell lenni,
nem is csak néha-néha, egy-két percet...
Ennyit ezekről, térjünk vissza a fő témánkhoz!
A három hozzávaló (féri, nő, kapcsolat) az idő múlásával nem áll automatikusan
rendelkezésre, kinek-kinek kettőért meg kell dolgoznia.
Hogy legyen nő, ill. álljon
rendelkezésre férfi és hogy létrejöjjön a kapcsolat.
A biológiai érés - ami természetesen
nagyon lényeges egy ember életében - csak azt eredményezi, hogy a nemileg
éretlen gyerekből ivarérett egyed lesz. A német nyelvben úgy is mondják,
hogy "das Kind", vagyis a gyerek "semleges nemű" (persze azt is mondják
a 16-17 év körüli lányokra, hogy "das Mädchen" - de tudod, mikor "das"
ő már!).
A nemi érés hatására - ha azt a személyiség fejlődése nem követi - a fiúgyerekből
nem férfi, hanem "kan" válik. Vagy bika. Vannak ún. "falu bikája" típusú
fiúk, akik azzal büszkélkednek, hogy már hány nővel voltak. Csak azt nem
értem, hogy mire büszkék. Hiszen akármelyik fedező mén lepipálja őket
ilyen szempontból. Az kell hozzá, ami egy csődörnek is van, semmi több.
De hogy ettől férfi lenne, ugyan már...
Sajnos, a lányokból sem lesz automatikusan NŐ az első menstruáció alkalmával.
Akkor mi? Hát, kiből mi: szuka, tehén... (Bocsánat!) Vannak nagyon "tüzes
szukák", de attól még a NŐ lényeges jellemzői hiányozhatnak belőlük. Természetesen
óriási dolog egy lány életében, amikor biológiailag éretté válik, csak
ez önmagában még kevés.
Ezért volt nálunk az a "szabály",
hogy lányainknak (kettő is jutott) be kellett jelentenie, a "nagy eseményt".
Szólnia kellett apunak vagy anyunak, akivel hamarabb találkozott. Nem
emlékszem, hogyan hirdettük ki, fogadtattuk el ezt a "szabályt", de
benne volt a családi közhangulatban. Miért kellett szólni? Mert a nagy
nap estéjére hirtelen összeütöttünk egy ünnepi lakomát. A lány kedvenc
kajáját főztük, kerítettünk egy üveg pezsgőt, és koccintottunk az eseményre.
Az ünnepelt kapott egy szép, csiszolt üvegpoharat emlékeztetőnek.
Miért találtam ki ezt a kis ünnepséget? Azért, hogy amikor lányunk életében
először észleli magán a szexualitással kapcsolatos testi jelet, nehogy
olyan érzése alakulhasson ki, hogy itt valami titkolni való dologról
van szó. Nem, a szexualitás mindennapi életünk természetes része, és
nagyon fontos, hogy azt helyesen kezeljük, éljük meg. Erről lehet, sőt
kell is beszélni, egyáltalán nem "ciki". Igaz, lányaink akkorra már
tudták, hogy mi is az a menstruáció, mégis jónak gondoltam, ha élményszerűen
is átélik, hogy itt egy természetes és egyben örömteli esemény történt.
Nem érezheti az a lány rejtegetni valónak az eseményt, ha az egész család
ünnepel és koccint az egészségére. Nekem úgy tűnt, lányaink élvezték
is a helyzetet, még ha meg is voltak szeppenve egy kicsit. A csiszolt
üvegpohár pedig jelkép, "törékeny kincsecske" lett, ahogy később neveztük.
Hiszen egy lánynak bizony vigyáznia kell magára. Abból, hogy biológiailag
éretté vált, kiderült, hogy minden bizonnyal alkalmassá vált az anyaságra,
legalábbis biológiailag nincsen elháríthatatlan probléma. Nem azt jelenti
persze ez, hogy már hamarosan anyává is lehet válnia. Vigyáznia kell
"kincsecskéjére", és lányaink vigyáztak is. Amikor egy-egy hosszabb
túráról, táborból megjöttek, "poénból" megkérdeztük: a "kincsecskéd"
megvan még? Még jó! - volt a válasz. Aztán amikor hajnali fél négykor
hazaértünk az autóval Horváthék esküvői bulijáról (nagyobbik lányunkból
lett Horváthné), elővettünk egy üveg pezsgőt, hogy én is koccinthassak
az egészségükre, a lányok meg hozták a poharukat. Eri fogja a poharat,
elgondolkodva forgatja az ujjai között, végül megszólal: "Akkor ezt
holnap már összetörhetem, ugye?!"
Mitől
csoda, varázslat minden NŐ?
Attól, hogy megvan a lehetőségük
közvetlenül részt venni egy "csodában". A nő és férfi közötti különbség
ugyanis egy olyan tényen alapszik, ami a nők sajátja, ami a férfiaknak
nem jut osztályrészül. A női személyiség jellemzőit alapvetően meghatározza
az a tény, hogy a nő áldott állapotba kerülhet. A férfi nem.
Meg kell álljunk ennél a gyönyörű
kifejezésnél, hogy "áldott állapot". A magyar nyelv egyik kincse ez
a szópár. Ismerjük, de ritkán használjuk. Sajnos, sokszor valóban nem
áldott az a "más" állapot. De ha egy kicsit odafigyelünk szavainkra,
szóhasználatunkra, megdöbbentő dolgok tárulnak fel. Az áldott állapotot
leginkább "terhességnek" mondjuk. Nem szívbe markolóan szánni való az
a nemzet, amely elhárítja magától az áldást: jaj, nem kell az áldás,
mert az nekem teher? Tény, hogy vannak helyzetek, amikor tényleg súlyos
probléma az érkező csöppség. De ha a körülmények és az emberi kapcsolatok
rendezettek, valóban ÁLDOTT az a más állapot!
Mi is történik? Az áldott állapotban
lévő nő szíve alatt egy kicsi, új ember kezd növekedni. Tudjuk, hogy a
"szív" mennyire kifejezi az ember személyiségének, érzelmeinek központját.
És a nő tényleg a "szíve alatt" őrzi kicsiny magzatát fizikailag, és normális
esetben "szíve közepében" érzelmileg. Még alig néhány hetes a kicsi baba,
de az ultrahangos vizsgálattal már megállapítják, hogy "ülőmagassága 4
mm", és feje, törzse már elkülönül. Aztán egyre növekszik. A növekedő
gyermek a nőben, a nőből fejlődik. Hús a húsából, csont a csontjából,
vér a véréből. Őbelőle lesz az egész.
Jó, az elején kell hozzá a
férfi is, de az egészen más.
Később már látszik, hogy ott
van, aztán megmozdul... És kilenc hónap után előbújik, világra jön a nőből
egy igazi, élő, új ember, a pici baba. Felsír, egy idő után már mosolyog
is, aztán megszólal, hogy: "mammma".
Meg azt is mondja: "Hülye
apu, ne szólj beje, nem éjted!" - hát nem aranyos az a csöppség, amikor
így gügyög? Persze ha most mondasz ilyeneket, már nem leszel annyira
aranyos. "Később válik a szokott pimasszá."
Hát nem csoda ez? Ennyire közvetlenül
részt venni a Teremtés munkájában?
Értsd jól! Nem azt akarom állítani, sejtetni a fentiekkel, hogy a nő egyetlen
hivatása az anyaság, és nem attól válik nővé, hogy gyermeket szült. De
azt igen, hogy amikor egy nő világra hoz egy pici új életet, nagyobb dolog
történik, mint amikor az okos férfiak feltalálnak ezt-azt, robbantgatnak
meg szerződéseket kötnek. Nem kilóra, társadalmi hatékonyság szerint vagy
világtörténelmi léptéket tekintve történik nagyobb dolog, de ember szempontból
igen. Valami egészen csodálatos közreműködés a Teremtésben világra hozni
egy új életet. Éppen ezért egészséges testű és lelkű nők egészen természetesen
vágynak egy idő után gyerekre, hogy legyen pici babájuk.
Mi, férfiak tudunk gondolkodni az anyaságról, de átélni, átérezni nem
vagyunk képesek azt, hogy milyen dolog lehet anyának lenni. A férfilogika
számára ez mindig misztikus, varázslatos dolog marad.
Megint csak értsd jól! Nem jelentik azt a fentiek, hogy apának lenni nem
valami csodálatos érzés és felelősség. Amikor látja az ember pici gyerekeit
növekedni, és rádöbben, hogy milyen sok múlik azon, milyen a kapcsolata
velük, érzi, hogy neki kell gondoskodnia róluk, akkor olyan érzése van
az embernek, amit elmondani alig lehet. Csak aki próbálta, az tudja igazán...
Mi lehet annál felemelőbb, ugyanakkor megrendítőbb érzés, amikor a már
szinte felnőtt gyereke azt mondja az embernek: "Apa, gyere, el akarok
mondani valamit, mert szeretném tudni, hogy szerinted mit csináljak!"
Mondtam is a fiamnak - mert
jutott egy a két lány után -, te nem vagy egészen töki, az ilyeneket
nem az apjukkal szokták megbeszélni a fiatalok. Mire ő: na jó, de ki
kell használni, ha az embernek Samu bácsi az apja...
Az anyaság csodájának, titkának
lehetősége minden nő életében benne van, és ettől maga a nő is bizonyos
szempontból és szinten "misztikus", kifürkészhetetlen - legalább a férfilogika
számára. És ez nagyon jól van így.
Hogyan
lesz egy FIÚ-ból FÉRFI?
Nehezen. Több oka is van ennek.
Nem arról van szó, hogy a fiúk rosszabbak, gyengébbek, hülyébbek a lányoknál
(nincs tisztelet a kivételnek!). A helyzetük nehezebb, mint a lányoké.
A fiúk dolgát leginkább az nehezíti meg, hogy a társadalomban nagyon sokszor
összekeverik a férfit a "kannal". Annál "férfiasabbnak" tartanak egy fiút,
minél rámenősebb a lányokkal. A filmek döntő többsége is ezt sugallja.
Még a leginkább "disssss-szes" filmekben is van legalább egy jelenet,
amikor a hős, kőkemény férfi felhagy a lövöldözéssel, elkapja a nőt, berángatja
valahová, aztán adjál neki... Mintha valakik külön őrködnének azon, hogy
legyen a filmekben legalább egy "ágyjelenet". És a kis kölkök, meg a nagyobb
kamaszok nézik-nézik a filmeket, és szépen, lassan beléjük ivódik, hogy
a férfi az, aki ráhajt a nőre, aki, ha meglát egyet, mindjárt akar "valamit".
Szerencsétlen fiúk! Néha tényleg szánalmas, de legalább szánni való az
a kölyök, aki - ha akarja, ha nem - kénytelen "kanoskodni", mert hiszen
ezt "így szokták", ezt így "kell"!
Különben még kis hülyének
nézik, na nehogy má'...
Időnként "bizalmas" hirdetéseket
lehet olvasni, miszerint: "Baj van a férfiasságával? Hívjon minket! Teljes
diszkréció mellett segítünk!" És különféle kenőcsöket, pumpákat, egyéb
eszközöket ajánlgatnak, mintha ezek segítenének a férfiasságon, pedig
ezek legfeljebb a "kanságon" segítenek. Ez az apró fogalmi zavar is mutatja,
mennyire nem egyértelmű, mit is kell érteni a férfiasságon.
Nehezíti a fiúk dolgát az a körülmény is, hogy a legtöbb fiú kicsi korában
alig lát maga körül igazi férfimintákat. Apuka vagy elszéledt, vagy folyton
dolgozik: apját alig látja. Aztán bekerül a "darálóba": bölcsőde - dadusNÉNI,
óvoda - óvóNÉNI, iskola - tanítóNÉNI. Akárhová néz, mindenhol néni, néni,
néni... Aztán a középiskolában akad egy-két férfitanár, de sokszor ők
sem ideális minták. Fogékony korában csupa nővel van körülvéve, kevés
lehetősége adódik ellesni a normális férfias viselkedést. Pedig az ember
gyereke (is) leginkább utánzás útján tanul...
Együttjárás
Kizárólagos férfi-nő kapcsolat,
tehát egyszerre több versenyzővel nem lehet együtt járni. Legalábbis erkölcsileg
erősen "aggályos". A kizárólagosságra a vele járó elkötelezettség viszonylag
magas foka miatt van szükség.
"Dögség" egyszerre több embert bolondítani, nem is beszélve arról, hogy
milyen veszélyes. Kicsi ugyanis ez az ország, még Európa sem olyan túl
nagy, előbb-utóbb úgyis kiderül, ha valami nincs rendben.
Jön ugye a következő Taizéi
Találkozó, és akkor kissé bajos magyarázni, hogy "ganz anders" (egészen
más, nem úgy kell érteni), akivel itt vagyok...
Abból a tényből kiindulva, hogy
ha valakivel járok, akkor mással már nem lehet, az átlagosnál jobban meg
kellene alapozni az együttjárásokat. Megtörtént eset, hogy egy esküvői
bulin megkérdezte a fiú a lánytól:
- Hány óra van nálad?
- Fél nyolc.
- Érdekes, nálam is fél nyolc van. Az óráink ezek szerint együtt járnak.
Járjunk mi is együtt!
Természetesen ez inkább poén volt, és már négy gyerekük van, ha nem is
akkor kezdtek el rögtön együtt járni.
Érezhetően kevés alap az együttjáráshoz, hogy az óráink azonos időt mutatnak.
Mégis, sokszor még ennyi alapja sincs egy kapcsolat indulásának. Komolyságát,
súlyát tekintve ugyanis igen kevés indok az együttjáráshoz az, hogy megtetszettünk
egymásnak. Pedig igen gyakran mindössze erről van szó.
Ha szokás is, mégsem tartom szerencsésnek, ha egy kapcsolat úgy indul,
hogy egyikük megkérdezi:
- Nem járhatnánk együtt?
- Jó, járjunk.
Először meg kellene ismerni egymást valamennyire, hogy dönteni tudjunk
egy ilyen lényeges kérdésben, hogy együtt akarunk-e járni, és ezért mindenki
másról lemondani ilyen szempontból.
Itt most meg kell állnom, hogy egy kicsit szemügyre vegyük a tárgyalt
kifejezést. Együttjárás. Miért pont így hívják? Nem tudom. Talán nem is
a legszerencsésebb a kifejezés. Miért, mindig "járnak", akik együtt járnak?
Persze járnak, járkálnak is ide-oda együtt, de gyakorta ülnek is. A fő
problémám nem is magával a kifejezéssel van, hanem azzal, hogy nincs igazán
szavunk arra, hogy ki az nekem, akivel együtt járok. Jó néhány éve kiírtam
egy pályázatot a Zászlónkban, amelyben azt kértem, hogy írjanak a fiatalok
kifejezéseket, amelyeket akkor lehet használni, ha be kell mutatni egy
társaságban azt, akivel együtt járnak. Kicsoda ő neked? Komoly nyereményt
is kiírtunk a jobb ötletekre, de díjat nem kellett kiadni, mert egy "pályamű"
sem érkezett. Egész egyszerűen nincs rá szavunk. Sokszor azt mondják,
hogy "a barátom" (a barátnőm). De ezt nem úgy kell érteni, mintha csak
barátok lennének, hiszen ők együtt járnak.
Régebben mondták azt, hogy
az udvarlóm. Ezt persze leginkább a fiúkra mondták, és mára már alig
használt kifejezéssé vált. A modern panelházakban már udvar sincs, nemhogy
ló...
A magyar nyelvben van rá nagyon
jó, találó kifejezés, csak sajnos nálunk már nem lehet használni. Erdélyben
- ott is inkább csak a falvakban - még lehet. Azt mondják arra, akivel
járnak, hogy ő a szeretőm. Itthon sajnos ez a gyönyörű kifejezés már azt
jelenti, hogy "az ágyasom" (ráadásul leginkább házasságon kívüli kapcsolatokra
alkalmazzák). Pedig a szó egyáltalán nem ezt jelenti!
A "szerető" azt jelentette
régen, amit maga a kifejezés mutat, hogy SZERET-Ő. Egymás szeretői vagyunk,
mert Ő szeret engem és én szeretem Őt. A szeretőnek elsősorban kötelességei
vannak, nem pedig jogai, főleg nem testi vonalon. A szeretőm az, akire
számíthatok, akiben megbízom, és aki megbízik bennem. Szeret engem,
tehát ott van mellettem, amikor szükség van rá, és nincs ott, amikor
nem kell ott lennie. És ezt a kettőt meg tudja különböztetni, és fel
tudja ismerni saját magától! Tudja, mikor, mi a jó a kapcsolatunkban
és mi az, ami még (vagy éppen most) nagyon nem aktuális. Hasonlóképpen
viszonyulok én is őhozzá. Számíthat rám bajában, szükségében, és elhúzok
"V"-alakban, mint a vadlibák, ha éppen nincs rám "komoly szüksége".
Kár, hogy nem használhatjuk
ezt a kifejezést!
A "kedvesem" szóval szoktam jelölni az együttjárásban szereplőket, ezt
a fogalmat ugyanis még lehet jól érteni.
Újabb jó hírem van
VAN IDŐ!
Semmilyen törvény, parancs, előírás nem határozza meg, hogy hány éves
korban "kell" együtt járni. Tudod, mit "kell"!
Időnként kakilni, mert különben
besz... (bocs'!). Csak azért vagyok ilyen szigorú, mert:
Sokszor látni fiatalt, akinek
már szinte az egész élete egy nagy (gyomor)görcs: hogyan találhatna valakit,
akivel járhatna, mivel elmúlt 16 éves is, és ugye ilyen idős korban már
azért mégiscsak illik járni legalább egyet...
Hidd el, nem "kell"!
Barátság
nincs!
Tudom, Neked akkor is van barátod,
és ti tényleg nem jártok, hanem csak barátok vagytok. Nincs is ezzel semmi
baj, csak amit a BARÁT szó igazából jelent, az valami más. Megint a szó
tartalmával, használatával van baj.
Sajnos nagyon kevés embernek van igazi barátja. Haver, cimbora, pajtás
akad könnyebben, de a barát, az bizony ritka.
A lányoknál
nem tudom, milyen kifejezésekkel lehetne bemutatni a különbséget barátnő
és "barátnő" között. Havernő? Nem hangzik igazán jól...
Ha valakinek olyan nagy szerencséje
van, hogy tényleg találkozik Valakivel, akivel barátokká válnak, az igazi
kincset talált. Nem is szokott könnyen kialakulni barátság két ember között.
Többnyire évek kellenek hozzá, úgy, hogy már az első pillanattól szimpatikusak
egymásnak valamilyen érthetetlen belső harmónia folytán. A barát ugyanis
az az ember, akinek a másik minden hátsó szándék, cél, érdek, érthető
magyarázat nélkül, minden nehézség ellenére szinte a legfontosabb az életében.
A barátság az egyik legmélyebb, legőszintébb kapcsolat két ember között.
Sokan félnek is egy kicsit tőle, mert vannak veszélyei. Ha a barátod elárul,
akkor neked kb. annyi (még szerencse, hogy ez ritka). A barátok ugyanis
teljesen bizalmukba fogadják egymást, lelkük olyan belső termeibe is beengedik
a másikat, ahová senki más be nem léphet. Még a szülőknek is meg kell
állniuk két ajtóval hamarabb.
Ha van lelkivezetője, az még
egy ajtón bekukucskálhat, de a barátja a következő ajtót is kinyitja,
bemegy, leül, körülnéz...
A barátok nemcsak megértik egymást,
ők ÉRTIK egymást. Ezért jelent egy igazi barát biztos támaszt az élet
viharaiban. Köztük elég egy szó, vagy sokszor csak egy pillantás, és már
tudják, mi újság...
Azt nem állítom, hogy fiú és lány között nem alakulhat ki ilyen őszinte
és mély kapcsolat, de ha kialakul, azt már régen nem barátságnak hívják.
Akinek van azonos nemű barátja (barátnője) és a másik nemből is van "barátnője"
("barátja"), az könnyebben megértheti, hogy más jellegű a kétféle barátság.
Ha egy kapcsolatban egy férfi és egy nő van jelen - akármilyen szinten
- a szexualitás mindenképpen jellegzi a kapcsolatban. Nem arra gondolok,
hogy valamilyen testi kapcsolat is feltétlenül kialakul, de más a légkör
közöttük, mint az azonos neműek között. Másként "vibrál" a levegő, ha
egy férfi meg egy nő van együtt. Akaratlanul is "viselkedni" kezdenek.
Ha nincs is barátság fiú és lány között, úgy, ahogy Ti mondjátok, én is
el tudom fogadni, sőt örülök is neki, hogy létezik még egy kapcsolatfajta
az együttjáráson kívül.
Ki kezdeményezhet?
Azt írtam, hogy a laza kapcsolathoz
elég, ha az egyik vagy a másik tényleg akarja. Az "egyik vagy a másik"
talán azt jelenti, hogy akár fiú, akár lány az illető, kezdeményezhet?
Azt.
Kaptam már ilyen kérdést: "Mit csináljak, ha a fiúk elvárják, hogy a lányok
udvaroljanak nekik, én pedig nem akarok beállni ebbe a sorba? De pártában
sem akarok maradni."
Azt válaszoltam, hogy lehetnek olyan fiúk, akik örülnek annak, ha a lányok
"döngicsélnek" körülöttük, de biztosan nem igaz, hogy a fiúk többsége
elvárja, hogy a lányok kezdeményezzenek. Az a lány pedig, akiben van tartás,
aki egyéniség, biztosan "elkel", nem kell félnie a pártában maradástól.
Én azt tartom természetesebbnek, ha a fiú próbálja meghódítani a hölgyet,
aki aztán "Na, jó"-zik.
Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy nem tilos a lányoknak sem kezdeményezni,
sőt. Vannak olyan esetek, ill. fiúk, amikor a hölgy kifejezetten átsegítheti
a kezdeti nehézségeken a kapcsolatot, ha egy csöppet kezdeményez. Diszkréten
felhívja magára a figyelmet, "ártatlan" kérdéseket tesz fel, bátorítólag
néz, alkalmas pillanatban tör ki belőle a kacagás, miközben haját spontán
hátraveti stb. Az ilyenektől az egyébként kissé bátortalan fiú (nem azt
mondtam, hogy bamba!) is határozottabbá válhat, aztán - na, jó - kezdeményezhet.
Természetesen egy lánynak mindig figyelnie kell közben arra is, hogy -
amint egy nőhöz illik - kifürkészni, meghódítani való maradjon. Anélkül,
hogy teljesen "kiadná" magát, ki tudja fejezni, hogy nem megközelíthetetlen.
Akár lány vagy, akár fiú, egy kapcsolat megteremtése érdekében néha bizony
fáradozni kell. Találékonyságra, ötletességre is szükség van. Minden esetre
alkalmazható módszert sajnos nem tudok írni. Az emberek, a helyzetek és
a körülmények mások és mások. Valamit azonban mindig ki lehet találni.
A lényeg, hogy ne add fel túl könnyen!
Mit lehet kitalálni? Lehet úgy irányítani a dolgokat, hogy éppen kettőtöknek
kelljen valamit megszervezni; megkéred, segítsen elhozni onnan azt a bizonyos
dolgot, mert egyedül nem bírod; meg lehet kérdezni a matekpélda megoldását;
lehet véletlenül éppen abba a templomba, arra a misére menni, amelyikre
Ő is szokott; be lehet ülni a könyvtárba éppen akkor... stb., stb.
Akármit találsz is ki, figyelj arra, hogy ne legyen túl feltűnő, és hogy
jól álljon Neked, amivel próbálkozol. Ne kísérletezz olyan ötletekkel,
amelyek másnak talán bejöttek, de ha Te alkalmazod, mesterkélt, "megjátszós"
lesz az egész.
Az ismerkedés kezdeményezésekor is tudd: van idő! Akármennyire is sürgetnek
az érzéseid, ne kapkodj, és főleg ne kapkodd el a dolgot. Csak szépen,
nyugodtan...
Érvényes ilyenkor is az alapszabály: "Inkább ésszel, mint ész nélkül!"
Nagyon rossz, ha "eszetlenül" nyomulsz, nemcsak csökken a siker valószínűsége,
hanem sokszor egyenesen riasztóvá válik a közeledésed.
Az együttjárás harmadik feltételeként említettem, hogy "legyen alkalmas
versenyző". Az alkalmasságot ott csak abból a szempontból tárgyaltuk,
hogy megfeleljen az elvárásaidnak. Ha a kiválasztottad ennek megfelel,
akkor is szükség van még egy körülményre: Ő is úgy érezze, hogy Te "alkalmas
versenyzője" vagy neki. Vagyis: kell, hogy ő is lelkesedjen érted, olyan
ötletnek tűnjél, akivel érdemes hosszabb távra is kapcsolatot létesíteni.
Ez nem megy mindig magától.
Tegyük fel, van egy fiú. Jófej, értelmes, határozott, úgy tűnik, igazi
férfi, csak egy baj van vele: az igazi értékekre nem elég fogékony (aki
Te vagy, a lány). Szóba áll veled, beszélgettek is időnként, de valahogy
nem igazán akar felnyílni a szeme...
Tegyük fel, van egy lány. jófej, értelmes, határozott, úgy tűnik, igazi
nő, csak egy baj van vele: az igazi értékekre nem elég fogékony (aki Te
vagy, a fiú). Szóba áll veled, beszélgettek is időnként, de valahogy nem
igazán akar felnyílni a szeme...
Az alábbiakban néhány trükköt ismertetek, melyek alkalmazása ilyen esetekben
segítheti, hogy a versenyző fogékony legyen az igazi értékekre. Amikor
élőben tartok Spielhóznit, ezeket az apró kis ötleteket mindig el szoktam
mondani, függetlenül attól, hogy fiúk vagy lányok hallgatják (többnyire
úgyis vegyes a közönség). Így azok is hallják (most meg olvashatják) a
"módszereket", akikre hatni akarunk velük. És aztán? Úgyis inkább csak
poén az, ami következik, nem valami halálosan komoly dolog. Amikor pedig
élesben megy - ha ügyesen csinálod -, mire észbekapna, a halacska bekapja
a horgot, hiába hallott (vagy olvasott) előzőleg a csaliról. Ha rájön
is, hogy ez egy trükk, addigra a már végigfutottak benne a jó érzések,
meg különben is nyilvánvaló, hogy nem szívatásról van szó, hanem arról,
hogy Ő valaki számára vonzó, érdekes, különleges.
Belezúgtam,
de minek?
Előfordult már a történelemben
olyan eset is, hogy azért nem igazán vallotta be magának valaki a szerelem
felragyogását a szívében, mert úgy érezte, semmi esélye sincs a kapcsolat
létrejöttének. Sajnos még az is megtörténhet, hogy szerelmes leszel valakibe,
még csak nem is teljesen esélytelen a dolog, de olyan embernek látszik
az illető, hogy Isten mentsen meg attól, hogy sikerüljön összejönni Vele.
Még hogy Te legyél a 28. futó
kaland az életében? Na, nehogy má'!
Mit szépítsük a dolgot, egyáltalán
nem mindig igaz, hogy abba leszek szerelmes, akibe érdemes. De attól még
szerelmes lehetek, hogy az egésznek semmi értelme sincs.
Ilyenkor is fontos őszintének lenni, és szembenézni a ténnyel: bizony,
alaposan belezúgtam... Ha nem vallod be magadnak, akkor is dolgozik benned
a szerelem ereje, és esetleg olyan dolgokba visz bele, aminek utólag Te
sem nagyon örülnél. Mit tegyél hát, ha belezúgsz valakibe, de semmi értelme?
Zúgasd ki magad belőle! Ilyen lehet csinálni? Egyesek szerint - akik különben
ki is próbálták a módszert - lehet. Hogyan?
Az első és talán a legfontosabb dolog, hogy nem szabad látni, találkozni
vele. Ez persze néha nehéz feladat. Lehetnek olyan esetek, hogy az élethelyzetetek
miatt - ha akarod, ha nem - rendszeresen találkoztok. Ha nagyon súlyos
az eset - vagyis ha mindenképpen szükséges, hogy kigyógyulj a szerelem-betegségedből
-, akkor arra is rákényszerülhetsz, hogy valamilyen lényeges dolgon változtass
az életedben. Szerencsére azért általában nem ennyire nehéz a helyzet.
Elég, ha bizonyos helyekre nem mégy el, máshová kezdesz járni vasárnap
misére, vagy ha nem is máshová, de egy másikra...
Fontos azonban, hogy ne lássad azt, akiből ki akarsz zúgni, mert ha újra
és újra látod, megint csak rád néz azokkal a gyönyörű szemeivel, és akkor
neked megint annyi...
Ha sikerül megoldanod, hogy ne találkozzatok, azzal még messze nincs elintézve
a dolog. Mert attól még folyton eszedbe jut, "kénytelen vagy" ábrándozni
róla.
A második feladat éppen az, hogy amikor eszedbe jut, akkor nem szabad
engedni a szép emlékeket áramlani, keringeni, hanem tudatosan fel kell
idézned magadban valami olyan esetet, emlékfoszlányt, mozdulatot, gesztust
- szóval olyasvalamit, amikor az a csodálatos tünemény ember legalább
egy kicsit visszataszító, undorító, kellemetlen volt, amikor megbántott,
amikor úgy nézett rád, hogy legszívesebben orrba vágtad volna. Ha sikerül
rendszeresen felidézned magadban valamiféle kellemetlenséget Vele kapcsolatban,
amikor éppen eszedbe jut, akkor egészen jó esélyed támad arra, hogy egy
idő múlva már ne legyél olyan nagyon szerelmes belé. Bizonyos idő múlva...
Mennyi ideig kell szenvedni egy reménytelen vagy értelmetlen szerelemtől?
Sajnos erre nem tudok semmi biztosat mondani. Azért ne essél kétségbe,
egy-két hónap elég szokott lenni. Legfeljebb egy kicsit több... De esélyed
csak akkor van, ha tényleg rászánod magad, és valóban akarsz is kizúgni
belőle. Ha nem igazán akarod, és már szinte élvezed, hogy Te milyen szerencsétlen
vagy, akkor ne is reménykedj.
A leírt technikát mai fiataltól
hallottam, de ha jobban belegondolunk, a régiek is alkalmazták. Amikor
a grófkisasszony belezúgott a lovászgyerekbe, nem próbálták meg értelmesen
elmagyarázni neki, hogy nem egy nagy ötlet ez a kapcsolat, hanem szépen
elküldték a Kisasszonyt Karlovy Varyba nyaralni három hónapra. Mire
visszajött a nyaralásból, már nem is nagyon emlékezett az erős karú,
keményülepű legényre...
Mit kell
kifürkészni?
A beszélgetés. Fontossága
miatt kezdem ezzel, bár nem nagyon kell fürkészni, ha egy kicsit odafigyelsz,
kiderül, tudtok-e jókat beszélgetni.
A beszélgetés azért annyira fontos, mert ez megmenthetné a házasságokat
az elszürküléstől. Sajnos vannak házaspárok, akik évekig nem beszélgetnek.
Naponta szólnak ugyan egymáshoz, de mindig csak megbeszélik a dolgokat.
Mi van a munkával, az iskolában, mit csinált már megint az a büdös kölök,
hová megyünk nyaralni, mire jut, mire nem, hogyan osszuk be a pénzt.
De ezek nem igazi beszélgetések!
Miért ne lehetne azt csinálni, hogy a férj és feleség elmegy csak úgy
sétálni, ahogy régen szoktak. Nem intéznek el semmit, nem ugranak be senkihez,
csak lófrálnak, ők ketten. Vagy ha ez valamiért nem megy - mert mit szólna
pl. a falu, ha János bácsi és Juliska néni kézen fogva sétálnának: na,
de ilyet... -, leülnek a fotelbe, TV kikapcsolva, egymásra figyelnek és
tényleg beszélgetnek: "Na, mondjad, amúgy mi újság, hogy vagy? Mesélj!"
Ismerek egyébként olyan többgyerekes és ezzel együtt a családon kívül
is igen sokat dolgozó, jófej házaspárt, akik minden héten egy estét -
ha törik, ha szakad - teljesen és kizárólag egymásra fordítanak, csak
ők ketten beszélgetnek.
Társunk hobbija. A legkukább fiúnak (lánynak) is megoldódik a nyelve,
ha kedvenc témája kerül elő. Erről a "trükköknél" már volt szó. Tény,
hogy némi irodalomkutatás nem árt hozzá, ha te nem vagy jártas az adott
területen.
A múlt. Még a nehezen beszélők is tudnak általában mesélni gyerekkorukról.
Célszerű konkrét kérdéseket feltenni. Pl.: "Mi az az élmény, amire legszívesebben
emlékszel gyerekkorodból?", "Melyik a legfájdalmasabb?"; "Hol laktatok,
milyen volt a környék?"; "Kikkel játszottál, és miket?" stb. - ezeket
szerintem mindentől függetlenül nem árt egyszer-kétszer elővenni.
Nagyon fontos megtanulni, hogy érzéseidről tudjál beszélni.
Még akkor is, ha történetesen valamilyen negatív érzelemről kell beszámolnod.
Az érzések nem tartoznak az erkölcs kategóriájába, és nagyon fontos, hogy
ki tudd fejezni azt, ami benned van, amit érzel. Felelős azért vagy, amit
teszel, azért viszont nem, ha fellobban benned valamilyen erős érzelem.
Nem az a baj, ha kedvesed valamilyen "akciójától" begurulsz, hanem az,
ha pl. jól fejbe is vágod.
Milyen,
amikor kiborul?
Az idők folyamán előfordul,
hogy az ember valamin kiakad, mit a taxióra. Kedveseddel is megeshet.
De Ő akkor is az az ember, akit te társadnak szeretnél, tehát el kell
tudnod viselni ilyenkor is. Várhatóan később is lesznek nehéz pillanatai,
ezekre is fel kell készülni.
Vannak olyan helyzetek, amikor akárhogy próbálja is leplezni valaki, kiderül,
mi lakik benne.
Legyen akár fülig szerelmes egy kicsi lány, ha vadonatúj, fehér nyári
ruhájára véletlenül rálöttyen egy kis feketekávé, pláne vörösbor, no akkor
megláthatod, milyen az a kicsi tündér, amint Paff! a bűvös sárkánnyá változik:
"Meg vagy te őrülve! Nem igaz! Jaj, a ruhám! Eridj innét, me' mingyá'
fejbe váglak!"
Vannak fiúk, akik órákig tudnak foglalkozni vékony kerekű biciklijükkel.
Szétszedik, összerakják, olajozzák, fényesítik. Ha egy ilyen csodagéppel
mész egy kört (vigyázva, hisz mondta, hogy nagyon vigyázz, amikor nagy
nehezen odaadta), aztán visszaérve keresztbe felugratsz vele a járdára
különösebb fékezés nélkül, no akkor érdekes dolgokat fogsz valószínűleg
tapasztalni. Fontos, hogy amikor megállsz a fiú mellett, úgy helyezkedj
el, hogy közted és a fiú között legyen a bicikli (az ilyen férfi-kerékpárokról
nem tud mindenki akármelyik oldalon könnyedén leszállni). Nem lehet ugyanis
előre tudni, mi következik. Lehet, hogy az egyébként halk szavú nemes
lovag hangereje megnő. Esetleg olyan kifejezéseket is használ, amelyeket
hallottál már máshol, de tőle eddig soha. Az is előfordulhat, hogy elmebeli
képességeid iránt kételyei támadnak. Netán még édesanyád múltjában is
szeplőket vél felfedezni...
Aztán - ami már tényleg túlzás - megeshet, hogy hirtelen pszichiáteri
képességeket fedez fel magában, és megállapítja, hogy személyiséged fejlődésében
súlyos torzulás veszélye áll fenn, mert életedből teljesen kimaradt a
testi fenyítés, épp itt az ideje, hogy ezt egy "jelképes" nyakonvágással
pótolja. Van ilyen? Egy fiú nyakon vághat egy lányt? Nem, ilyen nincs.
De attól, hogy nincs, sajnos még van! Te, persze azonnal bőgni kezdesz,
nem mintha annyira fájt volna, de nehogy már azt higgye, ilyet lehet csinálni.
Ő meg persze rögtön szánja-bánja, bocsáss meg, soha többé nem teszek ilyet,
csak tudod, két olyan nyolcast raktál a kerekekbe... Valószínűleg tényleg
megijed attól, amit elkövetett, és komolyan gondolja, hogy soha többet
nem tesz ilyet. Ennek ellenére nem árt észnél lenni, fel kell készülni,
mert látszik, hogy így is képes viselkedni.
Megteheted,
teljesen korrekt dolog, hogy azonnal otthagyod, véget vetsz az egész
kapcsolatnak. Főleg, ha már különben is hallottál arról egyet-mást,
hogy az apukája is milyen "kalapálós fajta" volt régebben. Ha azonban
nem hagyod ott, és feleségül mész hozzá, akkor nekem ne gyere két év
múlva kiborulva, hogy:
- Képzeld, nyakon vágott!
- Mióta vagytok házasok?
- Két éve.
- És hányadszor törölt képen?
- Most először.
- Akkor gratulálok! Hogy húztad ki két évig? Tudod, már az apja is milyen
volt...
Hogyan
lehet túlélni egy szakítást?
A szakítástól kicsit sem kell
félni, ugyanis csak azért következik be, mert a kapcsolatnak már úgyis
(régen) vége van. A szakítás egy meglévő, sokszor igen fájdalmas, kőkemény
tényt tesz nyilvánvalóvá annak is, aki még nem vette észre. Ha egy kapcsolat
megérett a szakításra, hosszútávon mindenki jobban jár (még az a fél is,
aki akkor szinte belepusztul), ha az bekövetkezik, mint ha nem. A szakítás
egyébként az egyetlen akció, amely megakadályozhatja, hogy nehezen élhető,
szörnyű gyötrődésekhez vezető házasságok alakuljanak ki. Nagy baj, hogy
nem minden kapcsolat szakad meg, amelyik megérett rá.
Mikor érett meg egy kapcsolat a szakításra? Akkor, ha az egyik vagy a
másik versenyző lelkében megjelenik a szakítási szándék. Mit jelent ez?
A szakítási szándék: valaki határozottan úgy érzi,
nem akarja tovább folytatni az adott kapcsolatot.
A meghatározásban minden jellemző fontos, és egyidejűleg kell fennállnia
ahhoz, hogy szakítási szándékról beszélhessünk.
HATÁROZOTTAN: nem elég kisebb-nagyobb mértékű elbizonytalanodás azt illetően,
hogy érdemes-e folytatni a kapcsolatot vagy sem. Bizonytalanságok jelentkezhetnek,
túl sokat nem kell foglalkozni vele. Ha Te egyszercsak azt veszed észre,
hogy igazából nem is tudod, akarod-e még folytatni, ne sokat görcsölj
ezen, még akkor sem, ha 1,5-es a lelked, vagyis hajlamos vagy minden bolhából
elefántot csinálni, problémázni, ha kell, ha nem. Ilyenkor szépen, nyugodtan,
esetleg a "b" értékét picit csökkentve folytatni kell a kapcsolatot, aztán
idővel majd eldől, hogy elmúlik-e a bizonytalanság, vagy határozott érzéssé
szilárdul.
NEM AKARJA: Tudná folytatni, nem arról van szó, hogy gyakorlatilag már
képtelen tovább együtt járni a másikkal, csak valahogy már se teste, se
lelke nem kívánja a kapcsolat fennmaradását. Az is lehet, hogy időnként
még kedve is volna továbbra is együtt járni, mert vannak dolgok, szempontok,
események, amelyek kifejezetten jól esnek neki, a szó nemes vagy kevésbé
nemes értelmében hasznosak számára, de mégsem akarja a folytatást.
ÚGY ÉRZI: Ez az egészben a legborzasztóbb, legalábbis annak, akit elküldenek.
Akármilyen fájdalmas is, tudomásul kell venni, hogy ha az egyik fél határozottan
úgy érzi, hogy nem akarja tovább folytatni, akkor a kapcsolatnak vége.
Vagyis: érzi, de esetleg nem tudja; nem ésszel átgondolt, logikusan indokolható
érvekkel megalapozott döntés az, hogy véget akar vetni a kapcsolatnak.
Amikor együtt járunk, egyre jobban megismerjük egymást. Ez csak részben
történik tudatosan; tudattalanul is szerzünk információkat, ráérzünk dolgokra,
amelyek nem is válnak tudatossá. Egyéniségünkben, lelkünkben fontos szerepe
van mindannak, amit tudatunkkal felfogunk, értékelünk, de ezek csak a
jéghegy csúcsához hasonlíthatók ahhoz a rengeteg tartalomhoz, folyamathoz
képest, amelyek bensőnkben rejtőznek, lejátszódnak. Ezekből álmainkban
időnként fel-felbukkanhatnak részletek, ezért is foglalkoznak a pszichológusok,
pszichiáterek lelki probléma esetén az álmok elemzésével (is). Vannak
dolgok, amelyeket figyelmesen fürkészünk a másikban, vannak élmények,
érzések, amelyeket átélünk, felfogunk, de az együttjárás során tudattalanul
is ráérzünk dolgokra. Ebből fakad, hogy megérezhetsz valamit a társadban,
felfedezhetsz olyan dolgot, ami miatt legalább hosszútávon biztosan veszélyes
lenne együtt maradnotok. Amikor határozottan úgy érzed, hogy nem akarod
tovább folytatni a kapcsolatotokat, az mindig azért van, mert valami súlyos,
de tudatosan meg nem fogalmazható problémára bukkantál rá.
A szakítási szándék tehát sohasem pillanatnyi rossz hangulat, fáradtság
vagy fronthatás következtében megkonduló harangocska, hanem olyan, mint
egy vészcsengő: tessék azonnal menekülni, mert bár még csak alig érezni
valami füstszagot, hátul már lángol az egész ház, és ha nem távozunk időben,
még a végén fejünkre zuhannak az égő gerendák.
A LÉNYEG: a szakítási szándéknak mindig nagyon súlyos oka van, még akkor
is, ha ezt az okot nem lehet mindig tudni, és a szakításkor nem sikerül
mindig megfogalmazni.
Az eddigiekből következik a súlyos SZAKÍTÁS-SZABÁLY:
A szakításhoz nem kötelező
elégséges indokot, magyarázatot, okot szolgáltatni, de egyértelműen be
kell jelenteni a szándékát.
Ki a parázna?
Gondolhatod, hogy nem azt fogom
most megmagyarázni, hogy ki, mikor követ el bűnt. Nem a 6. parancsról
beszélek, hanem magának a szónak a jeletését világítom meg, mert igen
egyszerű és tanulságos.
Amúgy hittanórákon a hitoktatók sokszor bajban vannak a "Ne paráználkodjál!"
magyarázatánál. A kicsi gyerek nemigen érti.
- Na, Pistike, tudod miről
tanultunk a múlt héten?
- Igen, atya, arról, hogy ne barázdálkodjál!
-Mert annak legalább van valami értelme, hogy "barázda"...
Mert mi is a paráznaság? Ha
betűket egy kicsit átrendezzük, maga a szó elárulja jelentését:
PARÁZNA = PÁRZANA
Paráználkodni ennek alapján azt jelenti, hogy párzani, mint a kutya. Nincs
ebben semmi izgalmas, érdekes, hiszen aki paráználkodik, az csak üzekedik,
mint a kutya. Az egészben az a sajátos, hogy amikor az ember csak párzik,
mint a kutya, utána "kutyául" is érzi magát. Nem az Úristen vagy akárki
más kell még külön jól megbüntessen, lesz neked elég bajod anélkül is.
Az ember több, mint egy tüzelő szuka vagy dürrögő fajdkakas, neki egyszerűen
kevés az, hogy csak az ösztönei késztetésére cselekszik. Bűn, nem bűn,
mit tudom én, de hogy nem jó az embernek, az tuti. Biztosan igaz tétel:
"Élvezkedni lehet, de az hülyeség!"
Ezt nem én találtam ki. Szilágyi
Vilmos, a bigottan vallásosnak még haragosai által sem nevezhető szexológus
szakember írja, hogy tévedés azt gondolni, az ember szexuális viselkedését
az ösztönök meghatározzák. Az emberi szexualitásnak kultúrája van.
Amikor valaki csak feltörő ösztönös
vágyai alapján cselekszik, nem állati módon éli szexuális életét, hanem
embertelenül. Ne bántsuk már az állatokat! Náluk minden - a szexuális
tevékenység is - az ösztönök által vezérelten, helyesen, rendeltetése
szerint történik. Az ember képes arra - ez is szabadságának egyik velejárója
-, hogy különböző képességeit ne rendeltetésüknek megfelelően használja.
Jaj, anyám!
A szénapadlás-effektus
Kivételesen részben sem kitalált
történet, így esett meg, ahogy leírom. Két budapesti fiatal lenn volt
vidéken, egyikük nagyszüleinél. Május vége. Gondolták, megnézik a szénapadlást,
ugyanis egyikük még nem látott olyat. Felmentek. Mit találtak ott? Szénát!
Ebből az egyszerű tényből, hogy május végén a szénapadláson széna van,
mi, falusiak, rögtön világosan magunk elé tudjuk képzelni, mi is fogadta
a két fiatalt ott fenn, milyen hangulata van egy ilyen szénapadlásnak.
Mit mondjak, elég jó!
Először is milyen széna az ott? Világos, hogy nem a tavalyi, hiszen azt
már régen megették az állatok, hanem az első kaszálás terméke. Nem szúrós,
száraz, mint az öreg széna, hanem friss, finom, puha. Kétszer megforgatták,
mielőtt felhordták volna a padlásra, tehát egy kicsit sem nedves, éppen
jó. Két cserép fel van húzva a tetőn, hogy szellőzzőn a padlás, nehogy
befülledjen a széna. A napsugarak két ferde sávban áradnak be a réseken,
kellemes félhomályt alakítva ki. A két fénynyalábban pedig kis valamik
remegnek, jó, mondhatod, hogy por, de szerintem nem igazán por, hanem
olyan kis "izék". Amúgy csönd, nyugalom, békesség. Szóval, érted!
No, a két fiatal fölért. Körülnéztek, aztán egymásra, aztán bólintottak
és ezután rögtön lementek. Ennyi az egész történet. Nem nagy ügy? Dehogynem!
Szerintem igazi hősök voltak, és amikor leértek, azt érezhették: "Figyeld,
ezt megcsináltuk!"
És fenn még bólintottak is, ami nekem különösen tetszik a történetben.
Miért voltak hősök? Mert le tudtak jönni azonnal, amikor megérezték, hogy
legjobb lesz, ha nem maradnak fenn. Nem csinálták azt, amit 10 párból
kb. 8 tenne ilyen helyzetben:
Húúú, micsoda nyugalom, béke van itt!
Az már igaz!
Gyere, üljünk le egy kicsit, úgyis itt ez a finom széna!
Beszélgessünk!
Jó.
Szerinted az ország gazdasági helyzete megnyugtató most
a GDP szempontjából?
Hát, izé, nem is tudom igazán. Naaa, micsinálsz? Teee...
A kis- és középvállalkozások esélyének tárgyalásáig biztosan nem jutnak
el. Egy ilyen szénapadláson a puha szénában nem lehet közömbös gazdasági,
társadalmi problémákról beszélgetni. Összesen egy dolgot lehet csinálni,
igaz, azt elég könnyen, ahhoz minden feltétel adott.
A történetben szereplő két fiatal le tudott jönni. Tisztában voltak a
legfontosabb szabállyal, aminek figyelembevétele nélkül alig-alig lehet
normális szexuális életet élni:
ÉSZNÉL LENNI CSAK A KÖRÜLMÉNYEK MEGVÁLASZTÁSÁBAN LEHET!
Az emberrel ugyanis bizonyos helyzetekben azt történik, mint az öreg székellyel
a viccben.
Mihály, az öreg székely arról híres, hogy mindig a józan eszére hallgat.
Most éppen borozni készül. Leül az asztalhoz, kezébe keríti az első pohár
bort, és megkérdezi:
Józan eszem, s megihatom-e ezt a pohár bort?
Mire a józan esze:
Persze Mihály, s igyad csak meg nyugodtan.
No, Mihály úgy is tesz. Kis idő múlva újra megmarkolja a poharat, és kérdezi:
No, józan eszem, s ezt a második pohár bort es megihatom-e?
Mire a józan esze:
Persze Mihály, s igyad csak meg, s nyugodtan.
No, Mihály úgy is tesz. Újabb kis idő múlva Mihály belekapaszkodik a harmadik
pohár borba is. Mielőtt meginná, újra kérdezi:
No, s józan eszem, s megihatom-e ezt a harmadik pohár bort es?
A józan esze pedig imigyen szól:
Ide figyelj Mihály! S éntőlem te most már iszol, amennyit csak akarsz,
s én már úgyis megyek elfele!
Nemcsak a borivásnál fordul elő, hogy az ember józan esze megindul elfele.
És nemcsak a viccben, az életben is szól előtte. Ha pedig nem akarsz hülyeséget
csinálni, olyasvalamit, amit utána te is meg a kedvesed is bánni fog,
semmi más esélyed nincs, mint szépen felállni (általában nem álló helyzetben
következik be a józan ész távozása), és menni a józan eszed után. Nem
képletesen, nem "majd mindjárt megyek utánad", hanem azonnal, egyértelműen,
fizikailag. És ha a józan eszed lemegy a létrán, neked is le kell menni.
Ha felszáll a buszra, fel kell szállnod vele együtt, és nem megvárni a
következő járatot.
Miért olyan fontos menni, ha a józan eszed indul? Azért, mert különben
ott maradsz kiszolgáltatva. Minek leszel kiszolgáltatva? A testednek?
Ugyan! Hagyjuk már ezt a manicheus, janzenista eretnekséget! Mintha a
test eleve bűnös volna, de legalábbis gyanús.
Szent Pál mondott ezt-azt azokról, akik testi kívánságaik szerint élnek,
de a testünkről azt is mondta, hogy az a bennünk lakó Szentlélek temploma.
Ez lenne az ellenségünk?
Nem a testednek leszel kiszolgáltatva, hanem annak a kis izzó KÉJGÓCnak,
ami belőled ottmarad. Van abban test is, intenzíven áradó hormonok is,
van ott lélek is meg érzelmek is, csak ész nincs egy csöpp se, mert az
mind elment! Anélkül pedig nem vagy teljes ember, csak egy kis "bizsi-bizsi",
izzó kéjgóc! Ilyenkor pedig kiszámíthatatlan előre, hogy pontosan mi fog
történni veled. A legnagyobb baj pedig éppen az, hogy ami ott történik,
az valóban csak "történik". Vagyis nem tudatosan műveled, csak megesik
veled a dolog. Könyörgök, ez ne így legyen! Az életedet éljed, ne csak
történjék veled!
Állítottam, hogy a józan eszed szól, mielőtt elmegy. Hogyan? Talán valami
belső, csöndes lelki-lelkiismereti halk figyelmeztetésként? Nem, nem.
Egyértelmű, kőkemény fizikai jelekkel hozza tudomásodra, hogy indul elfele.
Milyen jelekkel? Embere válogatja. Vannak olyanok, akiknek izzadni kezd
ilyenkor a tenyere (vagy a hóna alja, ami kicsit kellemetlenebb...). Van,
akinek gombóc keletkezik a torkában, aztán az megindul a gyomra felé.
Van akinél a "gombóc" fordított utat jár be. Olyan is van, hogy valakinek
a nyaka kezd bizseregni, mintha hangyák kezdenének mászni fölfele a tarkója
irányába, aztán amikor a vezérhangya eléri a feje búbját, neki már kb.
annyi is... Van olyan, hogy a nagylábujjad kezd zsibbadni. Meg még ezerféle
jele lehet, de mind arra utalnak, hogy kezd elkapni a gépszíj, és ragadnak
magukkal az események.
Amíg életed során még egyszer sem kerültél olyan helyzetbe, hogy belesodródtál
valamilyen testi dologba, amit aztán utána te sem tartottál helyesnek,
akkor gondolhatod, hogy mindig józan tudsz maradni. Túlságosan azért ne
bízzál magadban!
|
